Tényleges életfogytiglant kért a feleségét és a kislányát megölő albertirsai férfira az ügyészség
Feleségével és lányával is végzett az elkövető.
Feleségével és lányával is végzett az elkövető.
Az első fokon eljáró bíróság ilyen ítéletet hozott, de a férfi és a védője is fellebbezett.
Lucy Letby 2015 és 2016 nyara között követte el a gyilkosságokat, miközben egy kórház újszülött részlegén dolgozott.
A gyermekét több mint 100 késszúrással megölő asszonyt egyetlen ember látogatta a börtönben, ám időközben őt is bezárták.
A hajléktalan férfit első fokon már életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, az ügyészség azonban szigorításért fellebbezett.
D. Csabát egy horvát és egy magyar férfi megöléséért ítélték el.
A férfit előbb szomszédja megölése miatt ítélték el, az akkori döntés szerint legkorábban 25 év múlva engedhették volna feltételesen szabadon. Csakhogy időközben kiderült, hogy egy másik gyilkosságot is ő követett el, amiért ugyancsak életfogytiglanit kapott, ezúttal azonban már feltételesen sem bocsátható szabadon. Fellebbezésében ennek az enyhítését kérte.
Á. Anikó több mint száz késszúrással végzett saját lányával.
Nem tudni, a vádlott miért támadt rá alkalmi ismerősére tavaly tavasszal.
A férfi 2017 őszén megerőszakolt, majd megölt egy idős asszonyt. Bűnpártolás miatt a férfi fiatalkorú ismerősét is elítéltek.
Egy intézetben nevelkedtek, de két éve összevesztek, és a férfi halálra verte.
Az Európa Tanács felszólítására felül kell vizsgálni ezt a büntetésformát.
Három férfinak tényleges életfogytiglani szabadságvesztést javasol az ügyészség a 2015. decemberi tatai rablás miatt, a tippadót pedig fegyházba küldené a vádhatóság. Az idős férfit feszítővassal, feleségét ököllel verték.
Elmarasztalta Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden közzétett ítéletében, mert a bírák szerint megalázó vagy embertelen bánásmódnak minősül, hogy a magyar törvények értelmében a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek esetében leghamarabb 40 év letöltése után van lehetőség a büntetés felülvizsgálatára.
A kormány sikerrel védte meg a magyar jogrendszerben legsúlyosabb büntetést, a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést, és a jövőben is mindent megtesz azért, hogy ez a büntetés megmaradjon - mondta Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Szerinte olyanok kapják ezt a büntetést, akik - ha ezt az európai és magyar jog nem zárná ki - valószínűleg halálbüntetést kapnának.
Továbbra is kiszabható tényleges életfogytiglan Magyarországon - derült ki a Kúria jogegységi határozatából. A legfőbb bírói fórum a jogegységi határozatban azt mondta ki, hogy a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés jogintézménye az alkotmányos jogrend része.
Nincs könnyítés: legkorábban negyven év múlva szabadulhatnak feltételesen a tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek – mondta ki a Kúria öttagú felülvizsgálat tanácsa Magyar László ügyében, aki 13 éve ül börtönben, így legkorábban 27 év múlva szabadulhat.
Felül kell vizsgálni 40 év után Magyar László ítéletét, akit rablógyilkosságok miatt ültettek le korábban - derül ki a Kúria csütörtöki határozatából. 2010-ben szabtak ki rá jogerősen tényleges életfogytiglani szabadságvesztést, de régebben lecsukták már - és a Kúria ezt figyelembe vette. Ügyében azután indítottak felülvizsgálati eljárást, hogy az emberi jogi bírósághoz fordult Strasbourgban. Magyar László 76 éves lesz, amikor esélyt kaphat a szabadulásra, ha akkor úgy ítélik meg, hogy már nem veszélyes a társadalomra.
Jogerősen tényleges életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a szentesi férfit, aki késsel támadt korábbi élettársára 2012 nyarán.
Semmilyen statisztika nem támasztja alá, hogy az egyre szigorodó törvényeknek nincs elég visszatartó erejük. Sőt, a létező bűnözési statisztikák már a három csapás bevezetését sem indokolták. Minden elérhető adatot lekértünk és kigyűjtöttünk: a képből kirajzolódik, Orbán csak blöffölt, amikor azt sugallta, hogy időszerű elgondolkodni a halálbüntetés visszaállításán, hiszen nincs a kezében semmi.